Rajzanak a német turisták a Mátyás templom körül, ahol egyre több nívós étterem csalogatja őket, mikor már kiszívta erejüket a nap és az idegenvezető. Ám mi nem feledjük, nem csúcsgasztronauták vagyunk. Olyan helyeket keresünk, ahová betérhet a tisztes honpolgár, ha a pepszin már mardossa a hasfalát harangszó idején, továbbá: a.) ehhez nem kell gyorshitelt felvennie, b.) még jól is lakik. (A magyar ember csak elveri éhségét főétkezéséig, a televízió előtt elköltött vacsoráig. Elvégre a sorozatokhoz a legfinomabb a kiolvasztott mirelit álsajtos álpulyka…)
Első célállomásunk a várbeli Fortuna étterem emeletén lévő népetető menza. Vegyes társaság teszi itt nap mint nap tiszteletét: a szomszédos levéltárakból kis csoportokban rajzanak ki a történészek (mikrotörténészeknek fél adag :), és mindenfelől a hivatalnokok (felteszem, a hotelek megetetik dolgozóikat). Néha betévednek – de akkor nagy rajokban – turisták is, s nemcsak Ká-Európából, hanem a távoli napkelet birodalmaiból is.
A konyha igazi nagyüzem, elég nagy a kínálat, de vigyázni kell: itt mindent három-négy napig tartanak menün… A gomba és a hús elegánsan egyszerű metamorfológiákon esik át, ahogy azt mindenki el tudja képzelni: legvégső állapota a fasírt. Egyben ez a konyha legbravúrosabb kreációja is. Képesek a mócsingot külön mócsinbfasírtnak "feldolgozni", de aki egész héten odajár, az már kiismeri magát. A betévedőknek meg jó étvágyat és erős gyomrot kívánunk mellé. Persze a dörzsöltebbek már az étlapot olvasván is beláthatnak a fedők alá: ami külön hangsúlyozottan borsos (néha: 'borsós', de az ugyanaz náluk…) vagy paprikás, akkor az a tegnapi maradék. Az extra fedőszag náluk a kapros szósz, legalábbis ezzel „fedezték” mócsingfasírtjukat a minap .
De hogy feltegyem az objektívet is kamerára: úgy általában kielégítő, rendes hely, csak tényleg figyelni kell a menüt minden nap. Vagy rákérdezni annál, aki gyakran jár arrafelé.
Az étkező egy tágas terem a Hiltonnal szemben, a szállodára és egy belső udarra (butikokra és a levéltárra) néző ablakokkal. Ha sok a fázós, még az ebédjét is kucsmában elköltő nyugdíjas néni meg bácsi (pedig: lásd. Ivan Gyenyiszovics egy napja… még ő is levette!), akkor kissé megszorul a levegő, de pluszpont (ebben a kategóriában bizony ezért is jár...), hogy általában van víz az asztalon.
Árban felső-közép kategória (itt persze nem a normál éttermi ársávra gondolok), nagyon szerényen kijössz 400-ból is, szerényen-éhesen még ezer alatt maradhatsz, ha pedig dorbézolsz: alkoholizálsz (van poharakba kimért bor, néha jó, néha nem), netán sütizel is (ezek jók, talán hozatják), hát fizess is érte. (Levesek csészében is, féláron, de másban nincs féladag.)
Csak felkészülten menj (kikérdezve a kollégákat), máskülönben lutri. Vagy válaszd az ízetlen egyenkajákat (főzelk, feltéttel), akkor nem ér semmiféle meglepetés. Na jó, rakottakban jók.
A várban nem sok olcsó kajálda van, és ezt a helyzeti előnyüket ki is használják.
